A pavilon építése képekben

A 2010-es évi Sanghaji Világkiállításon a részt vevő országok és szervezetek a saját pavilon építése helyett előre felépített épületet bérelhetnek. Magyarország 41 további kiállítóval együtt a bérelt pavilon mellett döntött, amely – amellett, hogy teljes egészében saját igényeinkre szabható – jelentős költségmegtakarítással is járt.
Az alábbi fotót 2009 decemberében készítette stábunk, amikor éppen a pavilon körüli beton aljzat készült.

A Magyar Pavilon decemberben

A Magyar Pavilon decemberben. Ekkor még el sem lehetett képzelni, mekkora átváltozáson megy majd keresztül a szürke egyen-épület néhány hónap alatt.

Markológép a Magyar Pavilon előtt

Markológép segíti a munkálatokat, készül a járda. Háttérben a Magyarország által bérelt Pavilont.

A Magyar Pavilonon nemzeti lobogók

A Magyar Pavilont egyelőre csak a nemzeti lobogónk különbözteti meg más bérelt épületektől, néhány hónap múlva azonban szinte rá sem lehet majd ismerni.

A Magyar Pavilon belseje decemberben

A Pavilon belsejében is folynak a mérési munkálatok. Márciusra már Lévai Tamás építészeti remekműve fogadja majd a látogatókat. A több száz, mennyezetről függő és mozgó fa elemből álló installációt nappal a természetes fény szövi majd át, éjjel a hangdobozokba rejtett fénypontok változtatják csillagos égbolttá.

Épülnek a Pavilonok - Háttérben a Magyar Pavilon

Épül a több száz méter hosszú, egybefüggő sétány tetőszerkezete. Háttérben a Magyar Pavilon.

A Magyar Pavilon márciusban

A Magyar Pavilon 2010 márciusában. Az átalakulás már most is látványos, bár az igazán szembetűnő változtatások még csak ezután következnek. A pavilon falát alkotó úgynevezett szendvicspanelt már kibontották és üvegtáblákkal helyettesítették. A pavilont jelenleg állványzat takarja, hamarosan azonban ezeket felváltják a függő fa rudak.

Folynak a munkálatok a Magyar Pavilonon

világkiállítás

Az utolsó simítások kívül...

világkiállítás

...és belül

építészet

Már helyükre kerültek a mozgó, világító farudak

pavilon

A Magyar Pavilon központi eleme, a hatalmas Gömböc a végleges helyén

építkezés

Már csak néhány függő farúd van hátra

gömböc

Ez a látvány tárul a Pavilonba lépő látogatók elé

próbaüzem

Már fogadja látogatóit az elkészült Magyar Pavilon a próbaüzem alatt

világkiállítás

A világító felirat messziről is jól felismerhetővé teszi a Magyar Pavilont