Események
Eseménynaptárunkból tájékozódhat a magyar részvételhez kötődő legfontosabb rendezvények, programok időpontjáról, helyszínéről és tartalmáról.
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre és értesüljön
a Világkiállítás legfontosabb híreiről!
A 2010. évi Sanghaji Világkiállítás
Előzmények
Az 1851-ben Londonban megrendezett Világkiállítás óta egyre növekszik az igény a nagyszabású nemzetközi rendezvények iránt, ahol a résztvevő országok gazdasági, kulturális, technológiai és tudományos párbeszédet folytathatnak, kicserélhetik innovatív ötleteiket.
A nagy múltú civilizációval rendelkező Kína mindig is támogatta a nemzetközi párbeszédet és a világbékét. Emellett, éppen azért, mert az Expo 2010 lesz az első olyan világkiállítás, amelyet fejlődő országban rendeznek, Sanghaj még az ajánlattételi szakaszban ígéretet tett arra, hogy a lehető legtöbb fejlődő országot hozza el a kiállításra. Eközben minden lehetséges erőfeszítést megtesz annak érdekében, hogy a fejlett és a fejlődő országok között olyan platform jöjjön létre, amelynek segítségével az urbanizáció különböző szintjén lévő országok tanulhatnak egymás tapasztalataiból a jobb városok és a jobb élet megvalósítása érdekében.
A Világkiállítás témája
A 2010-es Sanghaji Világkiállítás témája a „Jobb város, jobb élet” szlogen köré szerveződik. A téma több ezer év emberi civilizációjának eredményeképpen született, ugyanakkor a világkiállítások több mint másfél évszázados hagyományának folytatása is, hiszen a témák mindig az emberiség közös érdeklődését vagy érdekeit tükrözték.
Az emberi társadalom felgyorsult urbanizációjával a városi életnek, mint a modern emberi lét letéteményesének és mechanizmusának javítása, illetve a városok és az azokat körülvevő vidék viszonyának harmonizálása immár globális szinten is egyre fontosabbá válik.
Az ázsiai-csendes-óceáni régió metropolisza, a kínai Sanghaj abban a megtiszteltetésben részesült, hogy házigazdája lehet a 2010-es Világkiállításnak - a történelem során az első olyan Expónak, amely a városokról fog szólni. Az Expo 2010 mérföldkő lesz a városok történelmének áttekintésében és a városok jövőbeli fejlődésének tervezésében egyaránt.
Az emberi településekről szóló Isztambuli Nyilatkozat, amelyet az ENSZ emberi településekkel foglalkozó konferenciáján adtak ki, megerősíti: „Városainknak olyan helyeknek kell lenniük, ahol az emberek minden szempontból teljes életet élhetnek méltósággal, jó egészséggel, biztonságban, boldogan és jó kilátásokkal.” Sokan úgy vélik, hogy minden, a városokkal kapcsolatos probléma az ember és a természet viszályából, emberi konfliktusokból, illetve a szellemi és a fizikai élet különbözőségéből ered. Az ilyen viszályok elkerülése érdekében az Expo 2010 a „Harmónia városa” koncepciót tűzi ki céljául a „Jobb, város, jobb élet” jeligére adott válaszként.
Az évszázadok során az emberiség töretlen lendülettel kereste a harmonikus városmodellt. Egy sor elmélet, elképzelés és modell - kezdve Morus Utópiájától, Ledoux Ideális városán át Howard Kertvárosáig - egyensúlyt és harmóniát szándékozott teremteni térben, szabályokban éppúgy, mint a szellemi és anyagi ráfordítás és a végeredmény tekintetében. A környezetvédelmi és fejlődéssel kapcsolatos kérdések alapvető megoldásának az 1980-as évek óta a fenntartható fejlődés koncepciója tűnik.
A „Harmónia városa” alapvetően az emberek egymás közötti és a természettel való összhangjára, illetve a szellemi és anyagi világ közötti összhangra épül. Ennek eredményei a különböző kultúrák harmonikus együttélésében, a város gazdaságának kiegyensúlyozott fejlődésében, a tudomány és technika korában folyó nyugodt életben, a közösségek – a város sejtjeinek – zavartalan működésében, illetve a városi és a vidéki területek felhőtlen kölcsönhatásában nyilvánulnak meg. A „Harmónia városa” új gondolkodást és elképzeléseket emel be a várostervezésbe és –vezetésbe.